Dr. Juhász Éva Anna

Dr. Juhász Éva Anna

Az ELTE Állam és Jogtudományi Karán végeztem jogászként.  A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán szereztem oklevelet mediációból (konfliktuskezelési szakember)  és helyreállító(resztoratív) technikákból.  A Resztoratív Gyakorlatok Nemzetközi Intézetének (IIRP) facilitátori  (tárgyalásvezető) oklevelével  rendelkezem, valamint Erőszakmentes Kommunikációt tanultam Rambala Éva képzésén.

Mediációval 15 éve aktívan foglalkozom, több száz órás gyakorlati tapasztalattal rendelkezem. Elsősorban családi területen (párkapcsolati- , gyermek-szülő-,  nagyszülő-szülő, testvér-testvér-,válási konfliktusok)dolgozom, valamint  oktatási, munkaügyi konfliktuskezeléssel illetve gazdasági területen páros mediációban vállalok  ügyeket.

A mediáció oktatásában is részt veszek több mint egy évtizede. Korábban tanítottam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PKKE), a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) mediátor képzésén, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának posztgraduális mediátorképzésében veszek részt  a mediáció módszertanának és jogi hátterének oktatójaként, továbbá gyakorlatvezetőként,az Igazságügyi Minisztérium által engedélyezett és nyilvántartott saját 100 órás mediátorképzésemetvezetem szenior mediátorképző trénerként. valamint kredites mediátortovábbképzéseket tartok.

Negyedik éve orvostanhallgatók konfliktuskezelési továbbképzésében is részt veszek.

Konfliktuskezelési, mediációs workshopokat tartok, meghívott előadóként, moderátorként részt veszek szakmai konferenciákon.

Oktatóként korábban a pedagógustovábbképzésben (30 órás mediátor illetve resztoratív képzések), a bírósági mediátorok képzésében (Igazságügyi Akadémia) is részt vettem.

Másik tevékenységi területem a life és konfliktus- valamint karriercoaching, mely tudást Wiesner Edit mester coach Lemma coaching valamint Kurtán Klára Karriercoaching képzéseinek elvégzésével szereztem meg.

Elérhetőségem: 06 30 919 1049

E-mail: evajuhaszdr30@gmail.com

Kiss-Simon Ildikó

Kis-Simon Ildikó

Három gyermek édesanyjaként tudom, hogy a megoldatlan családi konfliktusok a mindennapokban hatalmas energiákat emésztenek fel. Célom, hogy segítséget nyújtsak a feszültségek feloldásában, a családi béke helyreállításában, a párkapcsolati nézeteltérések, elakadások megszüntetésében.

Multinacionális vállalati kultúra ismeretében, az üzleti életben szerzett tapasztalataimat is felhasználva ajánlom tudásomat cégek közötti viták, munkahelyi konfliktusok rendezéséhez.

A mediációs tevékenység mellett coachként (life és business) vállalom, hogy segítem ügyfeleimet kitűzött  céljai, vágyai elérésében, gyors és tartós változások megvalósításában.
Valamint válási mediáció (német nyelven is vállalom)

Elvégzett tanulmányaim: közgazdász (Budapesti Corvinus Egyetem) és trénerképzés (Antener Oktatási Központ).

okleveles mediátor képzés (Vista Verde Oktatóközpont, dr. Juhász Éva), EMK képzés (Rambala Éva) Wiesner Edit mester coach képzése, Veres Paula business coach képzése.

Családi, párkapcsolati és  üzleti mediációt vállalok.

Elérhetőségem: 06 20 481 9201

E-mail: kis.simon.ildi@gmail.com

Web: https://kissimonildiko.hu/

Podcast link

Várlaki Tamás

Várlaki Tamás

15 év kereskedelmi és szolgáltató szektorban szerzett tapasztalatából tudom, hogy a gazdasági kapcsolatokban a konfliktusok ugyanúgy jelen vannak, mint az élet más területein. Az üzleti életben viszont ezek negatív eredménye gyakran jóval több, mint egy sértődés: teljesítési problémák, elvesztett projektek, megromlott partnerkapcsolatok, felbomló együttműködések. Pedig ezek nagyrésze elkerülhető lenne. Azért választottam küldetésemnek a gazdasági mediációt, hogy a gazdasági szereplőknek segítsek megőrizni az egyik legfontosabb értéket, a jól működő, hosszútávú üzleti kapcsolatot.

2015 óta foglalkozom elkötelezetten a gazdasági mediációval. Az elmúlt években jelentős gyakorlatot szereztem, válási, hagyatéki, szomszédjogi, munkahelyi és építőipari (esettanulmány) ügyekben működtem közre mediátorként. Korábbi munkatapasztalatomnak köszönhetően jól ismerem a területet, megértem az ügyfelek szavait és látom az igényeiket. Alapító tagja vagyok az 1.sz. Mediátor Munkaközösségnek, rendszeresen veszek részt nemzetközi és hazai konferenciákon. Magyar és angol nyelven egyaránt vállalok megbízást.

Hiszek benne, hogy a legtöbb konfliktust helyre lehet hozni. Kedves érdeklődő, aki most megtisztel figyelmével, tegyen Ön is egy próbát a mediációval, költségben és időben is bőven megéri.

Elérhetőségem: 06 30 211 6385

E-mail: info@konszenzusmediator.hu

Web: https://www.konszenzusmediator.hu/

error: Védett tartalom.